2021. december 12., vasárnap

Advent tizenharmadik napja

 


Ma van Luca napja és ez is egy fontos dátum a magyar hagyományok táborában. Számos hagyomány kapcsolódik ehhez a naphoz is, tilos volt például ezen a napon is fonni, sütni, mosni vagy kölcsönadni.

Időjárás jóslás is kötődik ehhez a naphoz. Egy hagymát kell 12 részre vágni, megsózni és amelyik a legjobban bevizesedik, az a hónap lesz a legcsapadékosabb, de búzát is ültethettek ezen a napon, ami ha kicsírázik, szép dísze lehet a karácsonyi asztalnak. 

 A legismertebb talán a Luca széke, ami 7 darabból állt és 13 napig készült. 25-én a mesterek elvitték a misére, ráálltak és megláthatták, hogy ki a boszorkány. 2021-ben kicsit már mulatságosnak hat, hogy miket el nem követtek az emberek a valós vagy vélt félelmeik leküzdésére, de akkor ezek a szokások szabták meg az emberek hétköznapjait, életét és ezek szerint éltek. Néha arra gondolok, hogy talán jobb lenne, ha a nagy szabadságban lennének erősebb kereteink, amik meghatározzák az életünket, de erről is dönthetünk szabadon, így kialakíthatunk saját szokásokat, szabályokat, amik aztán segítenek könnyebbé tenni az életünket.

Ma arra kérlek, hogy csinálj valamit nagyon lassan. A Luca széke 13 napig készült, te is találj valami olyan elfoglaltságot, aminek adsz időt, hogy kész legyen. Ha ez egy kellemes, lassú, nyugodt esti fürdés vagy kovász növesztés lesz, jöhet, igazából bármi, ami most jól esik és nem kell vele sietni. Mindig rohanunk, mindennek gyorsan meg kell lennie, de mi lenne, ha lenne valami, amire hagysz időt. 

Mi lesz a te Luca széked? 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Pozitív példák

  Régi vágyam szeretnèm megvalósítani, szeretnék jó, pozitív pèldákról írni Kicsit sok már nekem az a mocsok, ami ömlik a felületeken, ezért...