2021. szeptember 30., csütörtök

A logóm

 Szeretnék mesélni nektek a logómról, amit nagyon megszerettem és ami tökéletesen megmutatja, hogy mivel is foglalkozom.

Amikor kitaláltam az AlkotóCoach nevet az oldalamnak, elképzelésem sem volt arról, hogy milyen logót szeretnék majd neki. Hagytam is, hogy majd alakuljon, de nem igazán láttam magam előtt semmit.

Maradtam is volna logó nélkül, ha Tündi barátnőm, aki zseniális logó tervező, rám nem ír, hogy készítsen-e nekem logót, mert volnának ötletei. Kérdezte, hogy mit szeretnék, én meg mondtam neki, hogy amúgy fogalmam sincs. legyen benne létra, bögre, könyvek, esetleg fotel, virágok, meg ecset vagy ilyenek. Szegény, lett pár ősz hajszála miattam biztosan, mert nagyon nem láttam magam előtt semmit. Aztán ő elkezdett terveket küldeni, én meg csak néztem, hogy milyen jók. Már majdnem meg is egyeztünk egyben, amikor küldött még 3 ötletet és ott volt köztük az is, amire végül azt mondtam, hogy ez a tökéletes!

Az oladalamon is írtam róla: 

Nagyon izgalmas volt a folyamat, bàr nem voltam egyszerű eset, végül megszületett az AlkotóCoach logóm, a KWARC jóvoltából 😍
Egy logó sokaknak nem mond semmit, de annak, akié, az álmai, céljai, munkája jelképe, valami, amiben benne van minden, amit egyetlen képben szeretne bemutatni.
Én nagyon nem tudtam, hogy mit szeretnék, de Tündi nagyon ráérzett, így én most nagyon boldog és elmondhatatlanul hálás vagyok neki.
Ebben a logóban benne van minden, ami az AlkotóCoach munkámat képviseli.
A kávè a nyugodt beszélgetések, a frissülés, az átalakult lelki nyugalom, a lelki bèke és a nyugalom jelképe. Minden, amit átélhetsz, ha részt veszel az egyéni és csoportos coachingon.
Az egyik könyv az én fejlődésem, tanulásom jelképe, hisz ez nem egy konstans szakma, itt folyamatosan bújjuk a könyveket, szakoldalakat, hogy mèg többet adhassunk nektek. A másik könyv pedig azokat az olvasmányokat jelképezik, amiket nektek ajànlok, együtt olvasunk, amikből együtt fejlődünk. Az ecset pedig azt szimbolizálja, hogy aki engem választ, szàmíthat arra, hogy alkotni fogunk és elveszünk a Flowba. A színek is jelentősek, ugyanis ezek a kedvenc színeim és a lelkivilágomat is ábrázoljàk, hisz egy színes személyiségnek tartom magam, aki inkább vidám, mint merev, egyszerű.

Szóval a logómat az egyik legkedvesebb barátnőmnek köszönhetem, aki nagyon lelkes és tehetséges és csak ajánlani tudom nektek. 

Keressétek: https://www.facebook.com/search/top/?q=kwarc.hu


Tervek: 





A befutó:
Tökéletes, ugye?

Hálás köszönetem érte Tündi, szuper ügyes vagy:)




Megalkotom Önmagam WS

A Megalkotom Önmagam egy olyan csoportos workshop, ahol az a cél, hogy aki eljön, feltöltődve, nagyobb önbizalommal és egy alaposabb önismerettel távozzon. 
Úgy építettem fel a találkozót, hogy lépésről-lépésre haladjunk a folyamatban, miközben különböző eszközöket használunk és izgalmas feladatokat hajtunk végre. 
Beszélgetünk az önbizalom és az önismeret közti különbségről és arról is, hogy miért olyan fontos,  hogy folyamatosan dolgozz azon, hogy jobban megismerd önmagad. A jó és rossz tulajdonságaid is terítékre kerülnek majd, illetve minden olyan eredményed, amire büszke vagy. 
Sok kérdésem van, melyek mind téged építenek és segítenek. Használunk kártyákat, színes ceruzákat és természetesen alkotunk is, de elsősorban beszélgetünk, mert így tudjuk a legjobb eredményt elérni. Célom, hogy az önbizalmad belülről, belőled fejlődjön, így minden kérdésemre, te fogod megadni a választ, így végülis te magad fogod a fejlődésed elősegíteni. 

Minden résztvevő kap tőlem egy füzetet, amibe a feladatokat írják és ami a későbbiekben naplóként funkcionálhat. Kapsz egy motivációs kártyát, amit akár magadnál is tarthatsz, hogy minden nap segítsen téged. A feladatok végeztével pedig közösen elkészítjük a Te erőforrás karkötődet, Gubanc ékszer segítségével. Felmérjük az erősségeidet, a képességeidet és azokat a nagy lépéseket, melyeket már sikeresen megugrottál, majd ezeket egy karkötő formájába öntjük, hogy mindig emlékeztessen arra, milyen nagyszerű vagy. Minden egyes ásvány,gyöngy, a te jó tulajdonságod, sikered szimbolizálják. Az ásványok is téged segítenek majd, így nem csak szép, de támogató is lesz az általad készült ékszer. 

A csoportos forma egyszerre gátolhat és felszabadíthat, ezért a program sikere azon is múlik, hogy mennyire tudsz beleállni a feladatokba. Semmi sem kötelező természetesen, bármelyik feladatra mondhatsz nemet és mindegyik feladatnál dönthetsz úgy, hogy amit megfogalmaztál a kérdéssel kapcsolatban, azt megtartod magadnak. Azonban ha sikerül megnyílnod, olyan dolgok kerülhetnek felszínre, amelyek abban segítenek téged, hogy előre léphess, hogy magabiztosabb és öntudatosabb legyél. A csoportoknak mindig nagy hatása van és a hangulat sem utolsó, ami ilyenkor megteremtődik. 

A foglalkozáson tehát:
- megtudhatod, hogy mi a különbség az önbizalom és önismeret között, illetve ezek fontossága is szóba kerül.
- kérdésekkel segítelek, hogy jobban megismerd önmagad és magabiztosabb lehess
- ajándékba kapsz egy szép füzetet (naplót), egy motivációs kártyát és persze a program része a finom kávé, süti, rágcsa
- elkészítheted a saját erőforrás karkötődet, amely Gubanc ékszer segítségével és csodás ásványaival készül majd
- fogunk színezni, rajzolni és sokat beszélgetni

Amit elérsz:
- erősödik az önbizalmad
- jobban megismered önmagad
- az önszeretet fogalma belép az életedbe
- magabiztosabb leszel
- kikapcsolódsz
- felszabadulsz
- tervezheted a céljaidat, meglépheted azokat a változásokat, amire már szükséged van, mert erősebb és bátrabb leszel
- a karkötőd lesz a segítőd, ami mindig arra emlékezett, hogy milyen nagyszerű vagy.

A program ára: 10000 Ft/fő
A meghirdetett időpontokat a facebook oldalamon találhatod, de a programot meg is lehet rendelni, házhoz is megyek.
Az ideális létszám minimum 6, max. 8 fő.
A workshop ideje legalább 4 óra, de ez csoportonként változhat.

Csak azok jelentkezzenek, akik fejlődni szeretnének és ezért hajlandóak is tenni.

Vélemények a workshopról:

Tündi...
Először is köszönöm, hogy ott lehettem az első coach csoportos foglalkozáson. Nagyon -nagyon jól éreztem magam. Egy este ami csak rólam szólt, végre. Szerintem minden nőnek, anyának szüksége lenne ilyen estékre. Elgondolkodhattunk magunról, beszélhettünk magunkról , az érzéseinkről és tapasztalhattuk , hogy nem vagyunk egyedül a problémáinkkal, agyalásunkkal. Jó volt a gyakorlat, mikor szembe kellett állni és elmondani a pozitív tulajdonságát. Kicsit zavarba ejtő volt hallani, viszont nagyon jó volt a másik pozitív tulajdonságáról beszélni, és látni milyen jól esik neki. Fura, nem volt a gyakorlat része, mégis mindenki megölelte a másikat 🙂 Volt egy ember, akivel eddig fenntartásaim voltak, nem volt számomra igazán szimpatikus, de a este folyamán közelebbről megismertem , és mondhatom nagyon megkedveltem. Köszönöm még egyszer, én totál feltöltődtem olyan volt most ez mint egy pohár víz a sivatagban

Vera...

Volt szerencsém részt venni Ágica, Alkosd meg önmagad workshopján. A tőle megszokott lelkesedéssel irányította a folyamatokat, aminek köszönhetően néha elgondolkodtunk, néha felemelkedtünk, néha pedig óriásiakat nevettünk. A feladatok érdekesek és izgalmasak voltak. A csapat fantasztikus. Ajánlom ezt az alkalmat azoknak, akik most egy nehéz helyzetben vannak és szeretnének az erőforrásaikra támaszkodva onnan kimászni illetve azoknak is akik, habár jól vannak, de jól jönne nekik egy kis felemelő, pozitív löket.

Linda...

Igazi élmény volt Ágica Megalkotom Önmagam Workshopja. Volt itt minden: kérdések, elmélyülés, válaszok (több is, mint reméltem😊), érzelmek, szuper kis csapat, nevetés, ja és persze Ágicával el sem maradhatott volna az alkotás. 😊Valódi feltöltődés, önbizalombomba. Szóval, ha szeretnéd egy igazán csajos, érzelemdús pár órával megajándékozni a lelkedet, itt a helyed! Köszönöm az élményt!

Szeretettel várlak:)

www.facebook.com/alkotocoach

Képek a workshopról:















2021. szeptember 21., kedd

Mivel foglakozik egy coach?

 


Amikor belevágtam a coach tanfolyamba, tulajdonképpen fogalmam sem volt róla, hogy konkrétan mi történik egy coachnál, csak elképzeléseim voltak róla. Tudom, elég nevetséges így belevágni valamibe, de én ilyen vagyok, fejest ugrok az ismeretlenbe és reménykedem, hogy beválik.

Mivel gyakorlásra is szükségünk volt, így voltam én is ügyfél. Nagy szerencsém volt, hogy Farkas Szilvivel hozott össze a sors, mert egyrészt nagyon közel lakunk egymáshoz, másrészt nagyon sokat tanultam tőle, nagyon jól tudott kérdezni. De ami a legmeglepőbb volt, hogy mennyit adott nekem ez a beszélgetés vele. Olyan dolgok szakadtak ki belőlem, amit nem is gondoltam előtte, illetve nem mondtam ki soha senkinek és olyan érzelmek dolgoztak bennem, hogy a beszélgetés végén azt éreztem, hogy falakat tudnék megmozgatni, olyan erős vagyok. Akkor azt mondtam, hogy ha ilyen élményt tudok majd nyújtani az ügyfeleimnek, akkor már megérte ezzel foglalkozni, mert ez nagyon felszabadító és motiváló dolog, ezt mindenkinek meg kell tapasztalnia. 

Szóval, amikor felkeresel egy coachot, akkor arra kell számítanod, hogy nagyon megfogsz lepődni.

Kezdjük azzal, hogy a coach nem fog neked sem ötleteket adni, sem célokat kijelölni, se feladatokkal traktálni. Nem ő fogja neked megmondani, hogy mit kell neked tenned azért, hogy boldogabb, sikeresebb, kiegyensúlyozottabb legyél, de ami még bosszantóbb, még csak célozgatni sem fog rájuk. A varázslat lényege, hogy te magad fogod megmondani, hogy mit szeretnél elérni, mi a célod, sőt, még azt is, hogy ezt hogyan fogod elérni. Akkor minek fizessek én ezért, ha aztán csak nekem kell dolgozni?

A coach nem csak figyel és nem panaszláda. Hiába mész, ha csak sírdogálni szeretnél valakinek, mert nem az a dolga, hogy jó hallgatóság legyen, hanem az, hogy jól kérdezzen és tartsa a folyamatot. Segíteni fog neked a kérdéseivel és azzal, hogy figyel rád, hiszen a coach célja, hogy rávezessen a saját megoldásaidra. Mikor lennél elégedett? Ha jón valaki és kiosztja a feladataidat, ami neked lehet nem is tetszik, fekszik vagy te azt mondod, hogy én ezt, meg ezt szeretném és ezért ezt, meg ezt tudom bevállalni, mert ezt biztosan megtudom csinálni. 

Tehát, ami nagyon fontos.

Coachhoz csak akkor fordulj, ha változást szeretnél elérni az életedben és ezért hajlandó is vagy tenni. A coachnak nincs kanapéja, ott nem a múlt feldolgozás a cél, hanem a jövőd megtervezése. Ez nagyon fontos, mint ahogy az is, hogy akkor keress coachot, ha nem csak álmodozol a változásról, hanem teszel is érte. Az első találkozás végére nem csak a konkrét célodat fogjuk megtalálni, de az első vállalásaidat, lépéseidet is meghatározzuk, ezzel segítve téged, hogy megváltozzon az életed.

A coach meghallgat, támogat, nem ítélkezik, együtt érez, követi a fejlődésed, visszajelez, erősíti az önbizalmad és fogja a kezed azon az úton, amin elindultál. 

Ha képletesen kellene írnom róla, azt mondanám, hogy képzelj el egy létrát, amin fel kell menned, hogy elérd azokat a csillagokat, amik segítenek neked, hogy boldogabb, erősebb, motiváltabb és tudatosabb lehess. Szükséged van a változásra, mert jelenleg nem érzed jól magad a bőrödben, nem vagy jól, valami hiányzik. Vágyakozol egy ideje, de se erőd, se hited nincsen. 

Ott a létra (milyen színű? Milyennek látod?) és te fellépsz az első fokra. Én nem megyek veled, de tartom a létrát, amíg te egyre feljebb jutsz. Figyelem a lépéseid és kérdésekkel segítelek, illetve visszajelzésekkel, megerősítésekkel, hogy te biztosabban haladhass. Tehát vannak a létra fokai, amin fel kell menned és van a létra teteje, ami a célod, illetve vagyok én, aki arra figyel, hogy le ne ess. Tartalak, támogatlak és azon dolgozom, hogy te több legyél a velem való találkozás után, mint előtte.

 Az a célom, hogy magabiztosabb lehess, nőjön az önbizalmad és elérd a céljaidat. De nem vagyok se a tanárod, sem az anyukád, sem a barátnőd, így nem foglak számon kérni és megdorgálni. Ha valamit nem végzel el vagy nem dolgozol magadért, az a te döntésed és felelősséged, én nem dolgozhatok helyetted. Ez leginkább azért van, mert a sikereink rögződnek és erőt adnak. Ha te elérsz valamit, a saját erődből, az a te munkád jutalma, amire büszke lehetsz, hisz az eredményeket magadnak köszönheted, nem más oldotta meg helyetted. Ugye milyen jó érzés, amikor azt mondod, hogy ezt én csináltam? És azt tudod, hogy ezek később rögzülnek és nehéz helyzetekben előjönnek és azt mondják neked, hogy ha ezt megoldottam, ezt is megfogom? Most ez egy kicsit szigorúnak tűnhet, de hidd el, egy-egy ilyen folyamat óriási erőt ad és hitet önmagadban és nagyon felszabadító, ezt tapasztalatból mondom. Egy tematika szerint haladunk, ahol kérdéseket és eszközöket használunk. 3-5 ülésre, találkozásra van szükségünk ahhoz, hogy tartós eredményt érjünk el, de azt tudnod kell, hogy egyszerre csak egy célra koncentrálunk. Nem fogunk kapkodni és egy csomó problémát egyszerre megoldani, hanem arra figyelünk, ami számodra a legfontosabb és a legnagyobb változást eredményezheti.

Nem garantálok semmit, hiszen lehet, hogy mégsem úgy alakul a találkozásunk, hogy tovább tudj lépni. Az is előfordulhat, hogy azt kell mondanom, hogy olyan jellegű a probléma, amiben én már nem vagyok kompetens és javasolhatom, hogy keress fel egy pszichológust. Vannak ugyanis olyan sebeink, problémáink, amik megakadályoznak bennünket a továbblépésben, ez viszont már nem a coach szakterülete. Én csak ott és akkor tudok segíteni, ahol mindketten érezzük, hogy a közös munka változást eredményezhet. Így tehát én is mondhatok nemet egy-egy beszélgetés után, de te is dönthetsz úgy, hogy nem szeretnél velem tovább dolgozni.

Vannak területek, amikkel eleve nem foglalkozunk, ilyen pl.: a gyászfeldolgozás vagy a függőségek és ha azt látom, hogy se célod, se tenni nem akarsz magadért, akkor nem raboljuk majd egymás idejét. Nem a pénzszerzés a célom, hanem az, hogy fejlődést érjünk el és hogy azt lássam, mosolyogva mész el tőlem. Rengeteget tanulok azért, hogy jó segítőd lehessek, így biztos lehetsz abban, hogy mindent megfogok tenni azért, hogy úgy érezd, a legjobb befektetés volt, hogy hozzám fordultál. 

Amiben tudok segíteni:

- önbizalom növelés, kellő önismeret megteremtése

- célok kijelölése egy új, boldogabb, kiegyensúlyozottabb élet kialakításához

- motiváció növelése

- kiégés elkerülése

- életmódbeli változás

- karrierváltás, ha például, ha azon gondolkodol, hogy alkalmazottként vagy vállalkozóként folytasd az életedet

- megfelelő időgazdálkodás kialakítása

- harmónia megtalálása az életedben

- ha anyaként elvesztél, nem találod önmagad, elfáradtál és szeretnél ezen változtatni

- ha nem tudod, hogy ki is vagy te most tulajdonképpen

- ha elakadtál és nem tudod, merre menj tovább

- ha nehéz döntési helyzetben vagy

és ha azt érzed, hogy most kell valaki, aki tartja a létrádat, mert egyedül már nem tudod megoldani a helyzeted. 

Az első ülést megelőzi egy beszélgetés, ahol letisztázzuk a szabályokat, mint pl. a titoktartás vagy az anyagiak. Ezt követi 3-5 ülés, ahol végigmegyünk a céljaidon, a vállalásaidon és összegezzük az eredményeidet.

Miben vagyok én más?

Mivel az Art vonalon is mozgok, így nálam több a színes ceruza vagy a festék, sőt, magát a folyamatot is egy alkotással zárjuk. Ez az alkotás a célod és a megtett út megtestesítője, így amit elkészítesz magadnak, az egy olyan tárgy lesz, ami arra emlékeztet, hogy képes vagy a változásra. Képes vagy dolgozni magadért, a céljaidért, azért, hogy a saját erődből érd el azt, amire vágysz, így ha nehéz helyzetbe kerülsz, emlékeztet majd rá, hogy képes vagy legyőzni az akadályokat. Ez természetesen választható és nem kötelező, mint ahogy a coaching során minden a te akaratod alapján történik, de egy nagyon jó Flow élmény, ami segít kikapcsolni, ellazulni és egy jó élményt ad neked. 

Az olvasottak alapján, ha úgy érzed, hozzád szóltam, keress bátran. Személyesen Mezőkövesden és Egerben találkozhatunk, de online, massanger hívásban is tudunk beszélni. Én nyitott vagyok és lelkes, szívesen segítek, így ha úgy érzed, hogy nekünk találkoznunk kell, kérlek írj üzenetet a www.facebook.com/alkotocoach oldalamra vagy keress e-mailben az alkotocoach@gmail.com címen, de hívhatsz is a 06302922996-os telefonszámon is. 

Gyere, itt a létra, ami arra vár, hogy megtedd az első lépést a csillagok felé:)






Pozitív példák

  Régi vágyam szeretnèm megvalósítani, szeretnék jó, pozitív pèldákról írni Kicsit sok már nekem az a mocsok, ami ömlik a felületeken, ezért...